bb_lelegezz_web1

Időről időre érdemes megállni egy pillanatra, körbetekinteni egy kicsit, hogy szorosabb kapcsolatban álljunk a velünk történtekkel, hogy ránézzünk az útra, amelyen vagyunk, és megvizsgáljuk az irányt, amerre tartunk. Ezek a megállók lehetőséget biztosítanak, hogy újra és újra olyan utat jelöljünk ki magunknak, amelyik jobban igazodik belső lényünkhöz.

A légzés, mint az élet árama, mindent áthat és összeköt bennünket a létezés forrásával.

A légzésünkkel képesek vagyunk befolyásolni mit és hogyan érzünk. Légzésünk a testi-lelki jóllétünk szolgálatába állítható. Tudatos légzéssel fejleszthetjük a jelentudatosságot, oldhatjuk a stresszt, a szorongást, mely pozitív hatással van a mindennapi életünkre, belső állapotainkra, mely gyógyító hatással van ránk.

A tudatos figyelem gyakran meg tud szökni elménk észlelhető teréből, viszont a zene segíteni tudja a benne való elmerülést.

A Lélegezz koncert egy megállót jelent az életünkben, ahol kapcsolódhatunk a lelki utunkhoz, a szív útjához, a nagybetűs Úthoz. Egy lehetőség, hogy odafigyeljünk a belső hangunkra, a szívünkre, a lélegzetünkre – amikor egyszerűen csak jelen vagyunk ezek számára.

bb_lelegezz_web2

Ezt a koncertet mindenkinek ajánlom, akik szeretnék kiterjeszteni, elmélyíteni és megerősíteni elkötelezettségüket egy nagyobb tudatossággal és belátással élt élet felé.

Nagy szeretettel várlak Téged is, akár egyedül jössz, akár szeretteiddel, barátaiddal!

bella_alairas_web

A program:

17.00-18.00 érkezés, ruhatár, jegyek átvétele

18.00-21.00 koncert rövid szünettel

Hol találkozunk?

Időpont

2020. október 25. 18:00-21:00

Mások véleménye Bagdi Belláról:

velemeny8
velemeny10
velemeny12
velemeny4
velemeny6
velemeny9
velemeny11
velemeny13
velemeny2
velemeny3
velemeny5

Jegyvásárlás

Kedvezményes jegyvásárlás szeptember 30-ig!

Válassz az alábbi szektorok közül:

Normál jegy

– részvétel a koncerten

Teljes ár:

4.900 Ft

Kedvezményes jegyár szeptember 30-ig:

3.900 Ft

button_normal

Bagdi Bella zenekart támogató jegy

– részvétel a koncerten
– első sorokban való ültetés

Jegyár:

6.900 Ft

Lélegezz CD elkészülését támogató jegy

Akik ezt a jegyet veszik meg, azok elsőként Bella dedikálásával kapják meg a Lélegezz albumot!

– részvétel a koncerten
– első sorokban való ültetés
– Bagdi Bella Lélegezz! CD dedikálva – decemberben postázva

Jegyár:

9.900 Ft

Az alábbi űrlap kitöltésével rendelheted meg az általad kiválasztott jegyet. Mivel a helyek száma korlátozott, javasoljuk, hogy válaszd a bankkártyás fizetést, mivel így automatikusan lefoglalod a helyed.


Ha kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal!

Kérdésed van a jegyvásárlással kapcsolatban?
Keresd bizalommal Lengyelné Katalin kolléganőnket az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Telefonszám: +36 70 635 3250 (munkaidőben 9:00-16:00 óra között)
Email: iroda@mentalfocus.hu