Kérdésed van?    Telefon: +36 70 635 3250    

Élni jöttem turné – képek, videók, vélemények

kecskemet_turnezaro
Ilyen sokan még nem voltak koncertjeinken mint most az Élni jöttem turnénkon. A turné során nagyon sok család jön el: anyuka, apuka, gyerekek, de volt olyan koncertünk, ahol három generáció is képviseltette magát. A legkisebbektől a legidősebbekig, mindenki olyan szépeket mond, mennyire jól érzik magukat, milyen csodálatos élmény a koncert, milyen sokat fejlődött a zene, a zenekar és maga a produkció is. Jó érzés visszahallani, hogy a sok befektetett munkának megvan a gyümölcse.

Köszönöm mindenkinek, aki a részese ennek az útnak, ennek az élménynek, ennek a csodának, amit együtt ezeken az estéken átélhetünk.

Ebben a blogbejegyzésben sorra összegyűjtök minden állomásról egy kis emléket.
Fogadjátok sok szeretettel!

Nagy turnézáró bulira készülünk Kecskeméten október 27-én, így ha újra el szeretnél jönni, ne hagyd ki!
Tovább a kecskeméti koncerthez >>

 

Debrecen

A turné első állomása Debrecen volt, s nincsenek rá szavak milyen fantasztikusan éreztük magunkat. Annyi de annyi szeretet kaptunk a közönségtől, hogy arról beszélgettünk haza felé a turné buszban, az egész éves kemény munka, ami ebben a turnéban benne van, megérte! Ezekért a pillanatokért érdemes!

Tekintsetek bele az elindulás és az első koncertünk hangulatába:

A sok kedves vélemény megerősített minket abban, hogy megérte elkezdeni a turnét!
bagdi bella turné

 

Ha még több véleményt szeretnél elolvasni, >> kattints ide <<

Szeged

A szegedi állomás több ízben is rendhagyó volt, mint az eddigiek.

Előző nap belázasodtam, míg Zoli ujjának is baja esett, de mindez nem tántorított el minket, így vidáman, kicsit köhögve és ujjfájósan, de útra keltünk pénteken.

Viszont a koncert előtt nem sokkal realizáltuk, hogy otthon felejtettük a laptopunkat, ami bizonyos zenei alapokat vezérel, és nagyon fontos kelléke a koncerteknek. De a csapatunk segítségével minden akadályt legyőztünk! 🙂

Szerencsére a közönség nagyon lelkes volt, nem csak a koncerten, hanem utána is:
szeged
Még több véleményért >> kattints ide! <<

 

Győr

A győri teltházas koncerten az egyik jelenlévő már a helyszínen is megosztotta a véleményét:
“A mai este valami varázslatos, csodálatos érzéssel érintett meg. […] Kívánom, hogy Bella vigye ezt a szeretet a többi ember elé, és én ő általa viszem tovább. Köszönöm Bellának ezt a csodás estét!”

A többiek a képek alatti kommentben nyilatkoztak az estéről. Mindig mosolyra görbül a szám, amikor ezeket a véleményeket olvasom. 🙂

Még további véleményért >> kattints ide!<<

Nyíregyháza

Habár a nyíregyházi koncertet nem mi szerveztük, így is rengetegen ott voltatok, és boldogan énekeltük együtt az új és a régi dalokat egyaránt! 🙂
élni jöttem koncert bagdi bella

 

Budapest

Budapest előtt nagyon izgultam, hiszen sok, számomra nagyon közeli ember jött el a koncertre, és szerettem volna megmutatni, milyen varázslatos a közösség. Szerencsére sikerült, és ők is állva tapsoltak a végén. Csodás érzés volt, hogy megmutathattam nekik az életem egy szeletét.
A teltházért és a hatalmas hangulatért köszönetet kell mondanom mindenkinek, akinek eljött, mintha egy zenekarként énekeltünk volna!

Mind a videó, mind a koncertet megköszönő posztok alá rengetegen leírták az érzéseiket. Bármikor, ha elhomályosul a cél előttem, ezek a kedves szavak találnak vissza hozzátok, nagyon köszönöm nektek!
budapest bagdi bella
Érdekel a többi komment? >>Kattints ide!<<

Székesfehérvár

Nagyon nagyon fáztunk a helyszínen, mert semmi fűtés nem volt, de a közönség felmelegítette a szívünket és a lelkünket, csodálatos 3 óra volt! És hát ez volt az első állomás a turnénkon, amikor elénekeltük a Világíts a világért dalunkat, és hát nagyon megható volt, ahogy a telefonokkal világítottak…

Sokan írtátok, hogy bátorítást kaptok tőlem, de el sem hiszitek, hogy ti mennyit adtok nekem nap-mint-nap a kedvességekkel!
bagdi bella véleménySzeretnél még több véleményt olvasni a székesfehérvári koncertünkről? >>Kattints ide!<<

Szombathely

A szombathelyi koncert reggelén hőemelkedéssel, enyhe rosszulléttel indultam neki a közel négy órás buszútnak. A stáb nagyon kedves volt, átengedték nekem az utolsó sort, így el tudtam feküdni, hogy a lehető legegészségesebben és legkipihentebben tudjak a színpadra lépni. Sajnos estére belázasodtam, de ahogy elkezdtük a koncertet, az energia és a hangulat ismét feltöltött, és most a lelkem mellett a testemet is gyógyította.

A fellépésért cserébe ilyen csodás kommenteket kaptam, mint ez, aminek nem lehetek elég hálás!
szombathely élni jöttemTöbb csodás kommentért >>kattints ide!<<

 

Veszprém

Elérkeztünk a veszprémi koncertünkhöz, ami a nyolcadik a sorban. Ezzel a fellépéssel hivatalosan is túl vagyunk a turné felén, ami hatamas élmény. Annyi pozitív életérzést kapok tőletek, hogy ki sem tudom fejezni! Sokszor egy-egy koncert után nem is találom a szavakat.
Ilyen élmény volt az is, amikor egy anyuka egy blogbejegyzésben írta le az élményét.
>>Itt el tudod olvasni<<

 

Köszönöm, hogy velem voltatok eddig is, és együtt élhettük át a turné minden pillanatát!
Ha szeretnél csatlakozni a további helyszíneken (vagy a kecskeméti záróbulin), akkor kattints ide!
Bella

VÁRJ!

IV. Boldogság Mesterkurzus

Az önbecsülés növelése tanulható!

A IV. BOLDOGSÁG MESTERKURZUSON MEGTANULHATOD, HOGYAN!

2019. NOVEMBER 23. 10:00 - 18:00 | BUDAPEST

KEDVEZMÉNYES JEGYÁRAK NOVEMBER 19-IG!

Ott a helyem! »

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával elfogadod a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket >>

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close