Kérdésed van?    Telefon: +36 70 635 3250    

Érdekességek a dalszövegekről

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik, ha leülnek az asztaluk elé, máris tudnak alkotni. Engem a lehető legkülönfélébb helyzetekben száll meg az ihlet, és addig nem is tudok mással foglalkozni, amíg az alkotói folyamatból nem lesz valami produktum.

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy tudok egy előre elkészített zenére dalszöveget írni. Őszinte leszek: magam sem értem. Sokszor, amikor elkezdek kapcsolódni a még szöveg nélküli dalhoz, el sem tudom képzelni, hogy jön ki belőlem majd pont az a szöveg, ami illeszkedik a dallamra.

 

Életem legnehezebben megszületett, több héten át íródott dalszövege ez a dal volt

Talán azért, mert a téma adott volt, és ahhoz kellett a szöveget megírnom.

Egyik büszkeségem, mert volt olyan pillanat, amikor majdnem feladtam, hogy nekem ez nem megy, de aztán mégis sikerült! Nagyon szeretem, amilyen lett és kiemelten fontosnak tartom az üzenetét.

Életem legkönnyebben, mindössze 30 perc alatt megírt dalszövege

Sosem felejtem el, Valentin napra írt nekem egy dalt Zoli, aki nemcsak zeneszerző társam, hanem az életben is a társam. Este, mikor hazamentem, azzal várt, hogy írt nekem egy dalt, erre azt mondtam viccesen, ha tetszik, akkor még ma megírom hozzá a szöveget 🙂 És hát első hallásra nagyon tetszett. Úgyhogy, tényleg megírtam hozzá a szöveget 🙂 Valahogy úgy adta magát, hogy a szeretetről szóljon.

Egy dalszöveg, amit a tenger adott nekem, ami előbb volt mint a zene, és a szöveghez készült a hangszerelés

Ez a dal egy nagyon békés, nagyon örömteli, nyitott, befogadó-elfogadó tudatállapotban érkezett meg hozzám. Lóbáltam a lábam a tengerben és közben azt énekeltem: “hálával telten a szeretet útját járom, érzem most magamban Isten szeretetét…” Még most is érzem, amit akkor éreztem. Egész nap ezt dudorásztam magamban és olyan emelkedett lett tőle az egész nyaralásom, hogy amint haza értünk, Zoli meg is hangszerelte nekem, hogy hallgathassam bármikor, amikor csak szeretném. Nekem mindig békét hoz a szívembe.

Az ÚJ Lemez, az Élni jöttem dalszövegeiről

Nos, tudnék mesélni a most születendő dalok szövegeiről is, de erről majd kicsit később elárulok egy-két érdekességet 🙂 Addig is, az új lemezt a koncert turnén lehet megvásárolni leghamarabb, ahol már több új dalt fogunk előadni nektek!

Velünk tartasz? 🙂 >> www.elnijottem.hu

 

Neked milyen dalszövegeim a legkedvesebbek?
Mi az, ami megfog téged a dalaimban? Írd meg kommentben!
www.elnijottem.hu

 

 

VÁRJ!

Bagi Bella

Bagdi Bella és zenekara:

Élni jöttem

KONCERT AZ ÉLETBÁTORSÁGRÓL

Országjáró élménykoncert 13 helyszínen

Feltölt, fejleszt és motivál!

Ott a helyem! »

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával elfogadod a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket >>

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close