Ingyenes 7 napos önegyüttérzés kihívás

Szelídítsd meg a benned élő kritikust -avagy fedezd fel az önegyüttérzés erejét!

Nagyobb elégedettség és motiváció

Jobb fizikai és mentális egészség

Kevesebb szorongás és depresszió

Jelentkezz a 7 napos kihívásra ingyenesen, és indulj el az önelfogadás, illetve önszeretet útján! Ez a program egyedülálló lehetőséget kínál számodra, hogy fokozatosan elmélyülj az önegyüttérzés gyakorlatában és megtapasztald annak erejét az életed minden területén.

Mit jelent az önegyüttérzés?

Az együttérzést mindenki ismeri, hiszen előszeretettel használjuk más emberek vigasztalására, ugyanakkor nehezen alkalmazzuk önmagunkra. Pedig az önegyüttérzés azt jelenti, hogy ugyanolyan kedvességgel, melegséggel, aggodalommal fordulunk saját magunk felé nehéz helyzetekben, mint ahogy ezt egy barátunk felé tennénk. Tehát az önegyüttérzés tulajdonképpen olyan, mint az együttérzés – csak magunk felé irányítva.

Önmagunk elfogadása nem mindig könnyű dolog. Ha azonban észben tartjuk küzdelmeinket és a nehézségek idején együttérzéssel segítünk magunknak, a dolgok elkezdenek megváltozni. Megtanulhatjuk, hogyan fogadjuk el magunkat belső és külső tökéletlenségeink ellenére is – és miként biztosítsuk magunknak a boldoguláshoz szükséges erőt. 

Kutatások bizonyítják a hatékonyságát

A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az önegyüttérzés a megküzdés és az ellenálló képesség egyik legerősebb forrása, ami radikálisan javítja mentális és fizikai jólétünket.

Azok az egyének, akik együttérzőbbek önmagukkal…

boldogabbak, nagyobb az élettel való elégedettségük és motivációjuk,

jobbak a kapcsolataik és a fizikai egészségük,

valamint csökken a szorongásuk és a depressziójuk.

Az önegyüttérzés készségének kialakítása rugalmasságot biztosít ahhoz, hogy megbirkózzunk olyan nehéz és stresszes életeseményekkel, mint a válás, egészségügyi válságok, tanulmányi kudarcok vagy akár a korábbi traumáink elleni küzdelem.

Hogyan zajlik a 7 napos Önegyüttérzés Kihívás?

A 7 napos kihívás során minden nap küldök majd neked e-mailben egy-egy gyakorlatot a hozzá tartozó magyarázattal együtt.

Ezeket a gyakorlatokat bármikor kipróbálhatod a nap során és könnyedén beépítheted őket a mindennapi rutinodba.

A tapasztalatok alapján már néhány nap után segítenek megérteni és alkalmazni az önegyüttérzés alapelveit, miközben lépésről lépésre vezetnek a belső elfogadás és szeretet felé.

A kihívást tartja: ​

Bagdi Bella

Pszichológus, mindfulness tanár és pozitív pszichológia coach

Kinek ajánlott részt venni a programban?

A 7 napos Önegyüttérzés Kihívás mindenki számára hasznos lehet, aki szeretné növelni a mentális jólétét, csökkenteni a stresszt és az önmarcangolást, valamint javítani az általános életminőségét.

A kihívásban való részvételhez nem szükséges semmiféle korábbi tapasztalat vagy jártasság a témában. Ez egy INGYENES lehetőséget kínál neked arra, hogy a saját bőrödön kipróbálj néhány gyakorlatot a saját otthonod kényelmében és megszelídítsd a benned élő kritikus hangot.

Kinek ajánlott részt venni a programban?

A 7 napos Önegyüttérzés Kihívás mindenki számára hasznos lehet, aki szeretné növelni a mentális jólétét, csökkenteni a stresszt és az önmarcangolást, valamint javítani az általános életminőségét.

A kihívásban való részvételhez nem szükséges semmiféle korábbi tapasztalat vagy jártasság a témában. Ez egy INGYENES lehetőséget kínál neked arra, hogy a saját bőrödön kipróbálj néhány gyakorlatot a saját otthonod kényelmében és megszelídítsd a benned élő kritikus hangot.

+ AJÁNDÉK E-BOOK:

Most minden jelentkezőnek ingyenesen elérhetővé teszem “A benned élő kritikus hang megszelidítése” című e-bookom is, amiből megismerheted az önegyüttérzés erejét!

Iratkozz fel most a 7 napos Önegyüttérzés Kihívásra, és alakíts ki szeretetteljes kapcsolatot önmagaddal!

Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót! A fenti e-mail címre kérem a Kihíváshoz kapcsolódó fontos információkat és Bagdi Bella tájékoztatóit és eDM-jeit (érdekességeket, újdonságokat, cikkeket, videókat, kedvezményes ajánlatokat).