Ha röviden kéne megfogalmaznom, mi történt velem, akkor az a mondat valahogy így hangzana:
Minden kiment az életemből, amire nincs szükségem, hogy helyet csináljon annak az újnak, ami most érkezik, de még nem látom, hová visz, csak hátralépek és hagyom, hogy legyen, ami lenni akar jelen.
Vége lett az elmúlt korszakomat, munkásságomat meghatározó kapcsolatomnak. Minden ezzel kezdődött. Aztán megjelent egy nagy embert formáló helyzet az életemben, ahol olyan döntést kellett meghoznom, ami bármelyik irányba is megy el, mindenképpen meghatározza a további életem. Hirtelen arra lettem figyelmes, mennyi minden van jelen az életemben, amelyekre csak azért nem mondtam nemet, mert nem mertem magamra igent mondani. Közben teremtettem magamnak egy műtétet is. A műtét másnapján tudatosul bennem, hogy 5 nap múlva Tudatos Valóságteremtés tábort vezetek. Erőtlennek és fénytelennek éreztem magam.
Többször felmerült bennem a kérdés, szabad-e ilyen állapotban nekem tábort vezetni
és egy alacsonyabb rezgésszinten kiállni és okosakat mondani az embereknek.
De az is felmerült, hogy ezek az emberek számítanak rám és hogy a tanításokat soha nem az ember adja tovább, hanem az emberen keresztül megszólaló Isten.
Így is imádkoztam a tábor kezdésének napján, hogy hagyom, hogy Isten vezesse szavaim és ő munkálkodjon rajtam keresztül.
Egy igazi csoda volt ez az 5 nap. Úgy éreztem a gondviselés minden pillanatban körülvesz engem és támogat. Folyamatosan éreztem, hogy áramlik belém az erő, az életenergia és hogy én magam is gyógyulok, miközben a csoport tagjai is gyógyulnak és felemelkednek lélekben.
Volt egy beavatás. Esküt tettünk mindazokra a törekvéseinkre, amelyek mellett elköteleztük magunkat, hogy elérjük őket. A beavatás végén, amikor egy körben álltunk, valaki ezt mondta rajtam keresztül: bármikor, amikor lerajzoltok egy kört, vagy elképzelitek magatok előtt, vagy bárhol az utatok során észreveszitek a köröket, ez a hit, amit most éreztek, újjá éled bennetek és arra emlékeztet, hogy eléritek célotokat.
Utána az egyik lány a csoportból, a Moncsi, elkezdett mindenkinek egy kört rajzolni a tenyerébe. Ez a kör továbbjött velem hazafelé, és úgy érzem ezt a kört a gondviselés küldte, hogy arra emlékeztessen kik is vagyunk valójában és ki az, aki velünk van.
Gyorsan utána néztem a szimbólumtárban, mit írnak a körről: a teremtő erő és a védelem jelképe.
Azóta minden nap rajzolok egy kört a tenyerembe és olyan, mintha a gondviselés jelét hordanám, amivel arra emlékeztet, hogy bármire képes vagyok, és beteljesítem sorsomat.
Valahogy jött magától, hogy elképzeljem magamat ebben a körben egészségesen. Amikor fájdalmat éreztem a testemben, tudatosítottam magamban, hogy abban a pillanatban, amikor ránézek a körre, kioldódik a testemből a fájdalom. És így is lett. Elmúlt. Hirtelen. Olyan lelkes lettem, hogy onnantól kezdve mindent a körbe tettem bele gondolatban, amit épp azon a napon szerettem volna, hogy sikerüljön.
Pld. nagyon nagy késésben voltam. fél órám volt arra, hogy eljussak A pontból B pontba, úgy hogy még másfél órára lett volna szükségem. Elképzeltem a körben a megbeszélt időpontot és láttam magamat, amint már ott is vagyok. És így is lett.
Ezeknek a sikerélményeimnek köszönhetően kifejlesztettem a kör-technikát, megváltoztattam a névjegyem, és emelkedettebb életet élek, mint bármikor valaha is korábban.
