HISZEK ABBAN, HOGY
MEGVÁLTOZHAT A VILÁGUNK!

Hiszek abban, hogy a világ jobb hely lenne, ha mindenki ötven százalékkal magasabb önbecsülésre tenne szert azáltal, hogy tudatosabban élne, felelősséget vállalna, elfogadná magát és másokat, és ennek megfelelően viselkedne. Igen, a világ akkor egy nagyon jó hely lenne!

Hiszek abban, hogy megváltozhat a világ, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, ha boldogságszintünk emelkedik, mert annak megfelelően beszélünk, cselekszünk és hozunk döntéseket, amilyen lelkiállapotban vagyunk éppen.

Hiszek abban, hogy megváltozhat a világ, ha a szeretet, a hála, a megbocsátás, a hit és a győzelem szavait kezdjük el szólni. Szavaink megszabják életünk irányát, és hatással vannak azokra, akikhez eljutnak. Ha lecseréljük a negatív, a kritikus és ítélkező beszédünket, és elkezdünk pozitív megvallásokat, kijelentéseket tenni, az egész életünk megváltozik. Hiszek abban, hogy megváltozhat a világ, ha megbékélünk önmagunkkal, és elhisszük, hogy jók vagyunk, hogy szüksége van valakinek arra, amit mi tudunk, és hasznosítani kezdjük a képességeinket.

Hiszek abban, hogy megváltozhat a világ, ha megálljt parancsolunk a generációról generációra továbbhagyományozódott, ősi, negatív viselkedésmintáinknak azáltal, hogy megújítjuk az önmagunkról kialakított képünket és azt, hogy mire tartjuk magunkat képesnek. Életünk problémái sokszor visszavezethetők ezekre a múltbeli, tanult mintákra, amiket a családunkból hozunk. Legyünk mi azok, akik nem ezt adják tovább az utódaiknak!

Hiszek abban, hogy megváltozhat a világ, ha elkezdjük szeretni magunkat a hibáinkkal együtt, és élvezni kezdjük az életet a mindennapjaink során. Mert csak azt tudjuk továbbadni másoknak, amivel mi magunk is rendelkezünk. Ha feszültségben vagyunk, az nem csupán ránk van hatással. Ha boldogok vagyunk, boldogságot adunk tovább a világnak. Fontosnak tartom, hogy az önbecsülésünkkel mindennap tudatosan foglalkozzunk.

Továbbá azt is fontosnak tartom, hogy saját létezésünket tudatosan elhelyezzük ebben a világban, és képesek legyünk a szeretetet választani, felelősségteljesen dönteni és az életet, aminek a részesei vagyunk, napról napra egyre jobban megbecsülni.

Minden probléma az életünkben változást követel, méghozzá időben érkező tudatos változást. A problémák gyengítik a régi beidegződések megtartását és teret engednek az új felemelkedésének. De ehhez cselekednünk kell. Egy problémát nem lehet megoldani azzal a magatartással, ami a problémát létrehozta. Ezért van szükség a változásra.

Sorsunk megválasztása mindig küszöbön áll. A jövőnk rajtunk múlik. Ideje ezzel komolyan szembenéznünk.

„Két út áll előttem, melyiken induljak?”

bellarol

Nap mint nap választunk két út között: vagy folytatjuk úgy, ahogy eddig is tettük, és reménykedünk abban, hogy a dolgok majd maguktól jobbra fordulnak, vagy a tudatos változás irányába haladunk céltudatosan. El kell felejtenünk a régóta őrzött mintákat és hiedelmeket, amelyek korlátozzák létezésünk kibontakozását, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy tudatossá váljunk azáltal, hogy nap mint nap fejlesztjük létezésünk lényeges belső világát.

A szeretet pozitív érzelmeit feláldozzuk a megélhetés biztosításának oltárán. Hát csoda-e, hogy ennyire frusztráltak, stresszesek és elégedetlenek vagyunk? Pedig pont a szeretet az, ami képes az életünket minden szinten helyreigazítani.

A jövőnkről a cselekedeteink és a gondolataink fognak dönteni.

A belső fejlődést elősegítő technikák hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre tudatosabbá váljunk. A fejlődés értelmet ad az életünknek. A legtöbb embernek a belső világa zaklatott, ingatag és hajlamos a békétlenségre. De ez az állapot nem eleve elrendelt. Mindannyiunk belső világa békés, szeretetteli és gyógyult is lehetne. Hogy megvalósítható-e ez a gyakorlatban? Úgy gondolom, igen. A tudatos fejlődés mellett való elköteleződéssel.

Dalaimmal, írásaimmal, önfejlesztő koncertjeimmel és rendezvényeimmel abban szeretnék segíteni, hogy belső világunkban békére, szeretetre és gyógyulásra leljünk.